Kis magyar “e-learningológia”
Sok cégben felvetődik manapság a gondolat, hogy “szeretne e-learninget”. Ez jó.
Egy jó részük csinál egy jelszóval védett részt a honlapján, és feltölti a tananyagait (jobb esetben nem Word formátumban) elektronikusan egy honlapra, és ezzel szerinte kész az e-learning. Ez nem jó.
Sokan eljutnak odáig, hogy egy kicsit utána nézzenek a kérdéskörnek, és felmérve a feladatot megkeresnek e-learninggel foglalkozó cégeket, hogy kérjenek egy árajánlatot. Ez is jó.
De mire is kérnek ajánlatot? Ezt sajnos a legtöbb esetben maguk sem tudják. Ez nem baj, hiszen azért vagyunk mi, hogy már ebben is tudjunk segíteni. Ez nekünk is jó.
Aztán jön a fekete leves. Találkozni nem kívánnak velünk, hogy megbeszéljük mit szeretnének, de adjunk árajánlatot. Amikor kérdezünk, kétséges, hogy mi megy át a kérdésünk információtartalmából, mert még más fogalmi keretek között mozgunk. Mindkettőnknek mást jelent az e-learning. Elkészítjük ajánlatunk ködös elképzelések alapján, és reménykedünk. Ez nem jó.
A cég összesíti az ajánlatokat, melynek tartalmát objektíven nem tudja majd értékelni, hiszen valószínűleg másnak más sejlett fel a ködben. De igazából mindegy is, mert a legolcsóbb nyer! Még egy kicsit alkudni kell, fizetni, és máris van e-learningünk.
Nem állítom, hogy minden esetben ez történik. Látni pozitív példákat is szép számmal, de sajnos egy bizonyos cégméret alatt igen gyakori. Ezért nem csodálkozom, hogy sokaknak a távoktatásról, e-learningről rossz tapasztalataik vannak. Aki a második mondatban leírt “megoldással” találkozott, annak nem is lehet más. Hiszen ez olyan messze van az e-learningtől, mint… mint… nincs elég szemléletes hasonlatom. Csak érzelmeim ezzel kapcsolatban.
Ez nem probléma, mert az érzelem motiváció. Így segít, hogy a következő alkalommal leírhassak egy ajánlást arról, hogy hogyan kezdjünk neki zöldmezős e-learning tevékenységünk kialakításának úgy, hogy utána megelégedett tanulóink vigyék tovább jó hírünket.
